Segítsd a munkánkat! Megosztáshoz katints az alábbi Facebook emblémára:

A több mint öt éves hagyománynak megfelelően, az MSZP Hajdú-Bihar megyei 3. sz. választókerület szocialistái, szimpatizánsai és a megyei nőtagozat tagjai  2017. március 26-án —a hónap utolsó vasárnapján–11.00 órától meleg ebéddel várták a nehéz sorsú embertársaikat Debrecenben, a Petőfi téren.

 A szociális ellátórendszer hétvégén pihenőnapokat tart, pedig a szegény ember is szeretne hétvégén, legalább egyszer meleg ételhez jutni.Az éhség az nincs tekintettel a hétvégékre, a többnapos ünnepekre. Abban a városban, ahol nemrégen úgymond ” történelmi jelentőségű” költségvetést fogadtak el, nem telik arra, hogy a rászorulók hétvégén, és az ünnepnapokon is ellátást kapjanak. Erre nincs elég pénz, bezzeg a városi, fideszes  lakájmédia működtetésére semmi sem drága. Ezért a  a következő, húsvét első napi  ételosztásra meghívjuk a város polgármesterét, illetve a szociális területért felelős alpolgármesterét.
 
Az ételosztáson, mint mindig most is sokan–több mint százötvenen– álltak a sorban. Közöttük voltak kisnyugdíjasok, a munkájukat a közelmúltban elvesztők, kisgyermekes családok, és utcán élők egyaránt. Sok-sok ismerős arcot láttunk, hiszen többen rendszeres vendégei a hónap utolsó vasárnapi ebédeknek. A sorban állók szemeiből a reménytelenség, a kilátástalanság volt kiolvasható. Többségüknek esélye sincs arra, hogy az élet fényes oldalára kerüljön, kiszolgáltatottva tengődnek egyik napról, a másikra. Segítségre általában nem számíthatnak, magukra hagyatottan , sorsukba beletörődve tengetik napjaikat.
 
Tudjuk, hogy segítségünk csepp a tengerben, nem vagyunk képesek felszámolni az éhezést, megszüntetni a nyomort. De immár több mint félévtizede tesszük azt amit tisztességünk, emberségünk diktál. Ha csak egyetlen embertársunknak szerzünk icipici örömet, akkor már megérte. 
 
A következő ételosztásra április 16-án / vasárnap/, húsvét első napján kerül sor, a megyei nőtagozat szervezésében. Igyekszünk egy kis húsvéti hangulatot varázsolni a Petőfi térre. A szüleikkel érkező gyermekeket pedig meglepetéssel várjuk. – írja közleményében Huszka Imre az MSZP Hajdú-Bihar megyei elnöke

Segítsd a munkánkat! Megosztáshoz katints az alábbi Facebook emblémára: