Segítsd a munkánkat! Megosztáshoz katints az alábbi Facebook emblémára:

A Demokratikus Koalíció tábora kétségtelenül kiakadt Botka László évértékelőjére. Mint ahogy azt mi is megírtuk, a Szocialista miniszterelnök-jelölt pontosan indirekt módon bizonyította, hogy Gyurcsány Ferenc alkalmatlan arra, hogy része legyen az összefogásnak, hiszen bár Gyurcsány neve nem hangzott el sehol sem a beszédben, mégis a DK szavazók is egyből pártvezérükre gondoltak, amikor Botka azt mondta, hogy „AKI A VÁLASZTÓK SZEMÉBE HAZUDOTT, AZ TEHERTÉTEL A BALOLDALNAK, ÉS ÉRDEMES VISSZAVONULÓT FÚJNIA.”

Nos az is tény, hogy a DK bázisa sohasem a szofisztikált szép megfogalmazásairól volt híres. Korábban még facebook oldal is indult >ilyen a DK stílus < néven, ahol a legalpáribb DK-s kommenteket válogatták össze. Szerkesztőségünk arra vállalkozott, hogy megpróbálja a DEMOKRATIKUS KOALÍCIÓ szimpatizánsainak legszebb kommentjeit kiválogatni az internet nyilvános wc-üzenőfalának számító DK-s csoportokból. Sejtettük, hogy a legnépszerűbb ellenzéki politikus Botka László fog kapni a fejére azonban ezen alpári kommentekre mi sem számítottunk.


Íme:

Gerinctelen senkiházi!

Sztem jobb is ha meg is szűnik ez az mszp párt úgy ahogy van.Egy szarházi léhűtők sunyi árulók gyülekezete..

Gyurcsány Ferenc nélkül nincs Demokrácia. Hajrá DK!

Gyurcsány hátán szeretnél fölkapaszkodni ?Magadtól nem tudsz boldogulni ?Muszály neked is másokat ócsárolni ,hogy magadat fitogtasd és fényezd ???

Ez egy f-el kezdődő és asz-l végződő pszihopata.

Mi meg is halnánk az elveinkért és a DK-ért. Szerinted veled mit teszünk, ha Gyurcsány urat kihagyjátok?

Ez egy bunkó!!!!

az MSZP egyszeruen ilyen,minden tagja,így ez is egy primitiv segg fej

kis KÖCSÖG

Ez csak egy Szegedi bunko

Gyula Molnár Szar lehet Bukott MSZP Elnöknek leni? te is Geci vagy .

Csaptak volna csecsemőkorodban a falhoz, te rohadék!

A sor hosszan folytatható lenne sajnos.


Hozzá kell tenni, hogy a kommentek többsége nem ilyen hangvételű volt és azt is, hogy rengetegen álltak ki Botka mellett Gyurcsánnyal szemben a DK-s facebook csoportokban. Érdekes jelenség ez, mindenesetre azt gondoljuk, nem demokrata az, aki ilyen módon nyilvánít véleményt és ugye nem is reménykedik összefogásban. Talán a DK politikusainak lenne feladata abban, hogy a tábor szélsőséges elemeit rendre utasítsák.

Végezetül egy kis képválogatás a DK-s művészeti termékekből:


Segítsd a munkánkat! Megosztáshoz katints az alábbi Facebook emblémára: