Az Orbán Viktort hatalomra segítő Finkelstein halálos beteg. A Fideszt hatalomra segítő gurunál ugyanis tüdőrákot diagnosztizáltak.

Az index.hu információi szerint egy hosszú, nekrológnak is beillő méltatásból derült ki, hogy a többek közt Orbán Viktort is győzelemre segítő amerikai kampányguru, Arthur J. Finkelstein súlyos beteg.

Még mindig képtelen vagyok elhinni, hogy Arthur Finkelstein beteg. Nagyon. Ez nem lehet igaz. (…) Épp kemoterápián esik át

– áll a konzervatív National Review-ban megjelent tisztelgő írásban, melyet Finkelstein egyik tanítványa, Craig Shirley történész jegyez.

Az amerikai tanácsadó neve az elmúlt hetekben ismét felbukkant a magyar sajtóban, többen őt sejtik ötletgazdaként a Soros Györgyhöz kötődő civil szervezetek elleni támadás mögött.

Az idén 72 éves kampányguru társával, George E. Birnbaummal együtt dolgozott a Fidesz kampányain, alkalmazásukról az Index írt még 2012-ben. Birnbaum cégének, a GEB Internationalnak a weboldala szerint 2008-ban kerültek kapcsolatba az akkor még ellenzéki Fidesszel, mely aztán 2010-ben.

2012-es cikkünkben azt írtuk, hogy Finkelstein akkorra már nem a Fidesszel állt közvetlen kapcsolatban, hanem a milliárdos tanácsadói szerződéssel ellátott Századvég-csoportal és Habony Árpáddal, aki közvetlen összekötődként is működött. A Századvég hivatalosan sosem ismerte el az üzleti kapcsolatot Finkelsteinnel, a kormány viszont egyenesen tagadta azt. 2015-ben Havasi Bertalan – letagadva saját főnöke, Orbán Viktor nyilatkozatát – azt állította, sem a miniszterelnök, sem a Miniszterelnökség nem áll vele munkakapcsolatban. E

llenzéki politikusok többször is firtatták, vajon állami vagy pártpénzekből finanszírozza-e a Fidesz az ő munkáját.

A teljes cikk az index.hu oldalán


A valódi hírek csak az Ön segítségével tudnak terjedni. Ossza meg ezt a cikket és kövessen minket facebookon, vagy ismerősei továbbra is Habonytól fogják kapni az információkat


Tisztelettel köszönjük!
BalraMagyar
MEGOSZTÁS