A harmadik köztársaság fennállása óta a baloldal még soha nem volt ilyen viharvert, miközben Magyarországnak sosem volt még ekkora szüksége a baloldalra.
A nacionalista populizmus előretörésével a progresszív politikai erők világszerte defenzívába kerültek.
A populisták azt ígérik, hogy a leszakadó társadalmi rétegeknek biztos megélhetésük lehet – más csoportok elnyomása révén. Így jelölték ki a nemzet ellenségeinek szerepére a bevándorlókat, a hajléktalanokat, a munkanélkülieket, az „érdemtelen” szegényeket, az etnikai kisebbségeket meg a velük szolidaritást vállaló értelmiségieket és civil aktivistákat is. Magyarország mindebben élen jár: nálunk a nacionalista populista áttörés már 2010-ben, Orbán „fülkeforradalmával” végbement.
A baloldalra most történelmi feladat hárul: meg kell állítanunk a szélsőjobboldali populista nacionalizmust, újra vonzóvá kell tennünk saját társadalomképünket. A válságot a populisták nem tudják megoldani, csak fokozzák a bajt. Olyan fogorvoshoz hasonlítanak, aki a fogfájós betegnek nem meri elmondani a baj valódi okát. Kezelés helyett fájdalomcsillapítót ír fel. A beteg panaszai átmenetileg ettől akár enyhülhetnek is, de a helyzet valójában egyre romlik. A baloldal nem érheti be álmegoldásokkal. Őszintének kell lennünk. A magyar baloldalnak olyan Magyarország jövőképét kell megmutatnia, amelyben élni szeretnénk és amelyben mindannyian jól élhetünk.
Ebben az írásban – amelyet a következő hónapokban több is követ majd – arra vállalkozom, hogy olyan víziót vázoljak fel, amelynek megvalósításával hazánk igazságosabb országgá válhat. A közelmúlt baloldali politikájánál messzebbre tekintő egyenlőségelvű politikára van szükség, ami szöges ellentéte az orbáni országképnek.
Orbán álma olyan autoriter, „munkaalapú” állam, amelyben a demokratikus viták megszüntetése révén épülhet hatékony és fejlett gazdaság. Az orbáni ajánlat nem más, mint a szabadság és a demokrácia feladása a jólétért és a hatékonyságért cserébe. Ezt az ajánlatot Magyarország két okból sem fogadhatja el. Először is azért, mert hazugság. Nincs és nem is lesz orbáni csoda. Az ígért jólét csak Orbán kegyeltjei számára valósul meg. A többieknek marad a szegénység, a kilátástalanság, a megalázottság – és a szabadság korlátozása. A Fidesz társadalma kasztrendszer, amelyben mindenkinek elrendelt helye és sorsa van. A kormány új feudalizmust épít, s ezzel a nyugati világ perifériáján tartja Magyarországot.
Orbán olyan munkaerőpiacban hisz, ahol a dolgozók nem vágynak többre, mint hogy futószalag mellett biztos helyük legyen. Ez azonban éppen ellentés azzal, amerre a fejlett világ halad. Az egyetlen út a prosperáló, dinamikus gazdaság megteremtéséhez, ha az oktatás fantáziával és kreativitással telt diákokat bocsát útjukra. Jelzésértékű, hogy az Orbán-rezsimben tragikusan alacsony szintre süllyedt a GDP-arányos oktatási büdzsé. Szintén jellemző tünet, hogy Orbánnak egyetlenegy ötlete támadt a munkanélküliség megoldására: a közmunka. Az orbáni munkaalapú állam emberek százezrei számára nem egyéb, mint zsákutca.
Szemben az orbáni állammal, amely a társadalom csoportjait győztesekre és vesztesekre osztja, olyan aktívan beavatkozó államra van szükség, amely a céljaik elérésében segíti az embereket, s ha kell, nagyarányú többletforrást biztosít a felemelkedéshez, például az oktatás radikális fejlesztésén keresztül. Magyarország csak akkor lehet sikeres, ha a „csak a legrátermettebb éli túl” felfogás helyett az „egy csónakban evezünk” mentalitás lesz elfogadott.
Nem csak azért kell az Orbán-rendszerre nemet mondani, mert tekintélyelvűsége nem hoz jólétet. De ha hozna, a puszta anyagi jólétért nem szabad feláldozni az alapvető szabadságjogokat. A tekintélyelvűség elfogadhatatlan. Miként a 20. század egyik legbefolyásosabb egalitárius gondolkodója, John Rawls rámutatott, az igazságosság a társadalmak minden másnál fontosabb értékelési szempontja. Jólétet – ahogy azt a skandináv országok példája mutatja – úgy is lehet és úgy helyes biztosítani, hogy az a szabadsággal egymást erősíti. A következő baloldali kormánynak 2018-tól olyan gazdaságilag sikeres és prosperáló Magyarországot kell építenie, amely az igazságosságra épül. Az orbáni tekintélyelvű állam alternatívájaként az egyenlőség átfogó eszményén alapuló, sikeres baloldali állam eszményét kínálom.
Ennek első alapelve az esélyegyenlőség, amit az összes második világháború utáni nyugati demokrácia alapkőnek tekint. Ez nem más, mint a kasztrendszerek tagadása. Az a szilárd meggyőződés, hogy társadalmi előrejutásunk nem múlhat máson, csakis a saját tehetségünkön és igyekezetünkön, függetlenül attól, hogy szegény vagy gazdag családból jöttünk.
Az esélyegyenlőség elgondolása nem egyeztethető össze a Fidesszel. Az Orbán-rezsimben a gazdag elit tagjainak gyerekei magániskolákban vagy Svájcban tanulhatnak, akár milliókért, míg az ország szegényebbik részének a versenyképtelen vagy egyenesen a szegregált iskola az első és gyakran utolsó állomás.
Ezzel az alapelvvel kapcsolatban az önkritikát sem szabad megspórolni a baloldalon. A kilencvenes és kétezres évek „harmadik utas” szociáldemokráciája – amelynek Magyarországon Gyurcsány Ferenc miniszterelnök volt a zászlóvivője – túlságosan sokat várt az esélyegyenlőségtől. Még ha valóban sikerült is volna a társadalmi mobilitást biztosítani az oktatás és a munka világában, a vagyoni egyenlőtlenség, a társadalmi leszakadás akkor sem szűnt volna meg. A baloldal elhitte és hívei elhitték neki: a modernizációnak nem lesznek vesztesei, csak nyertesei, holott szemmel látható, hogy a modern tudásgazdaságokból kiszorulók sorsa egyre reménytelenebb.
Az egyenlők társadalma nem valósulhat meg akkor sem, ha az ország egyik fele mobilis, képzett és vagyonos, míg a másik röghöz kötött, képzetlen és vagyontalan. Egy ilyen országot nem nevezhetünk igazságosnak. A ma vagyoni egyenlőtlensége a holnap esélyegyenlőtlensége. Magyarországon ebből a szempontból is súlyos a helyzet. A Tárki 2016-os Társadalmi riportja szerint a lakosság 44 százaléka vagyontalan, 60 százaléka képtelen középosztálybeli életformát folytatni. A folyton-folyvást a középosztályra hivatkozó kormány vezetése alatt tartunk itt.
Ha a vagyoni egyenlőtlenségek elszabadulnak, abból egy sor további probléma következik. A nagy egyenlőtlenségektől szenvedő társadalmakban alacsonyabb a várható élettartam, rosszabb minőségű az oktatás, kisebb mértékű a társadalmi mobilitás, több a mentális betegség, nagyobb a drogfüggők aránya és magasabb a bűnözési ráta. A magyarok borzalmas egészégi állapota vagy a PISA-felmérés katasztrofális eredményei gyászos összefüggésben állnak Mészáros Lőrinc meggazdagodásával.
Ahhoz, hogy Magyarország leszakadó felét felzárkóztassuk, nem elég tehát az esélyegyenlőség ígérete. A viszonylagos vagyoni egyenlőségre is törekednünk kell – ez az egyenlőségelvű baloldali politika második alapelve. A stadionok és a „nemzeti” oligarchia gazdagítása helyett az állampolgárokra kell költenünk a forrásokat. Részint színvonalas oktatás formájában, részint pedig olyan biztosítási csomagok révén, amelyek csökkentik a lakhatás és a megfelelő étkezés hiányából, valamint a betegségek miatt és a munkahely elvesztéséből adódó kockázatokat.
Van emellett egy harmadik pillére is az egyenlőségnek: az egyenlő állampolgárság eszméje. Az egyenlő állampolgárságon alapuló társadalomban a péknél, a postán vagy az orvosi váróban a miniszterelnöknek ugyanúgy ki kell várnia a sorát, mint bárki másnak. A magyar baloldalnak ez az egyenlőségeszme kell, hogy a legfontosabb iránytűje legyen.
Az egyenlő állampolgárság eszméje sérül, amikor kialakul az új tekintetes és kegyelmes urak és asszonyok kasztja, akik nem osztoznak közös tereken a közemberekkel, nem szívnak velük egy levegőt. Elég csak a gyűlöletpropagandáért felelős miniszterre gondolni, aki helikopterrel jár szórakozni, vagy a kormány főminiszterére, aki szerint mindenki annyit ér, amennyije van. Közben az általuk teremtett rendszerben tömegekre zárul rá a szegénység és a közmunka világa. Ide züllesztette Orbán Viktor és a Fidesz Magyarországot: a polgártársak országa helyett az urak és cselédek országává váltunk. Ez nem mehet így tovább!
A baloldal legfontosabb feladata, hogy újra megteremtse az egyenlő állampolgárság feltételeit. Alkalmassá kell válnunk az egyenlőség elvének és gyakorlatának képviseletére. Véget kell vetnünk az elvtelen kompromisszumok, a meghátrálás, a kibekkelés időszakának, erkölcsi alapon kell politizálnunk. Az egyenlőség politikája igazságos, és alkalmas Magyarország felzárkóztatására a fejlett nyugati világhoz. A közös eszményeken alapuló európai partnerség a helyes, egyúttal Magyarország érdekét szolgáló politika. Hiába mondja az ellenkezőjét Orbán Viktor, mi a szabad világhoz tartozunk.
Eddigi politikai pályám során a rendelkezésemre álló eszközökkel a szabad és igazságos Magyarországért, az egyenlőség politikájáért dolgoztam. Ha az állampolgároktól lehetőséget kapok, ezt szeretném tenni Magyarország miniszterelnökeként is.
Megjelent a 168 Óra 2017. január 19-i számában.
