Segítsd a munkánkat! Megosztáshoz katints az alábbi Facebook emblémára:

Annak idején Horn Gyula úgy fogalmazott, századunk pestise a munkanélküliség, de akkor Horn még nem ismerhette a Nemzeti Együttműködés Rendszerét.

Az MSZP szerint az emberek többsége nem hanyagságból, hanem a szegénység miatt tüzel háztartási hulladékkal, mivel a Fidesz-kormány idén sok településen csak feleannyi szociális tűzifát adott, mint amennyi rászorulónak szüksége lett volna rá. Az MSZP ezért követeli, hogy minden rászoruló kapja meg azt a mennyiségű tűzifát, amely az elkövetkező hideg napokon a túléléshez szükséges!

Való igaz, hogy a szemét égetése rontja a levegő minőségét. Ám ez csak a következmény. A valódi ok az a fullasztó szegénység, amibe az urizáló fideszes elit kormányozta Magyarországot.

A Fidesz-kormány szociális tűzifa programja kudarcot vallott. Vannak települések, ahol kevesebb köbméter fát nyertek el, mint amennyi igénylő lenne. Máshol az elnyert tűzifa beszerzése nehézkes, mivel a környező erdőgazdaságoknak nincs elegendő tűzifájuk, a messzebbről beszerzett famennyiség szállítási költsége pedig a hátrányos helyzetű kistelepülések számára jelent anyagi nehézséget.

Ebben a helyzetben az urizáló fideszes elitnek nem a hulladékkal fűtő, szegénységben élő lakosság megbüntetésén kellene gondolkodnia, hanem azon, hogy legyen mivel fűteni. Nem büntetni kell a nélkülözést, hanem segíteni a rászorulókat!

A következő hideg napokban mindenkinek óriási a felelőssége: figyeljünk egymásra még jobban, nézzünk rá egyedül élő szomszédjainkra, hogy ne okozzon tragédiákat ez a hétvége!


Segítsd a munkánkat! Megosztáshoz katints az alábbi Facebook emblémára: