Valóban baloldali politikát kezdett el folytatni az MSZP, amelynek látszanak a jelei nem csak az MSZP bázisának folyamatos növekedésében, hanem az ügyekben is amelyekhez hozzányúlnak a szocialisták és mostanában nem is rosszul.

Megfizetné az emberek munkáját az MSZP a Fidesszel ellentétben – közölte az MSZP. A szocialisták ezért bejelentettek egy négypontos ígéretcsomagot, amelyben a minimálbér növelését, dupla nyugdíjemelést, rezsicsökkentést és áfacsökkentést ígérnek, amennyiben 2018-ban kormányra kerülnek.

A Fidesz-KDNP kormányzása alatt több mint 50%-kal nőtt a dolgozói szegénység, a 7 év alatti gyermekek, több mint 40%-a él nélkülözésben, Magyarország pedig a legfrissebb felmérések szerint Európa második legszegényebb országa lett – áll az MSZP közleményében.

Az MSZP szerint nem csak dolgoztatni kell az embereket, de meg is kell őket fizetni. Ezért 2018 után bevezetik a szocialisták „a magyar családok biztos megélhetésének 4 pontját”, már persze, ha kormányra kerülnek.

1. Legalább nettó 100 ezer forint lesz a minimálbér, csökkennek a munkaadókat terhelő járulékok.

2. Visszaáll a régi nyugdíjszámítás, amely szerint a nyugdíjasoknak legalább dupla nyugdíjemelés jár!

3. Mivel a gáz és a villany ára két éve a felére csökkent, ezek ára is olcsóbb lesz. Senki nem fizethet többet a valódi árnál!

4. Minden alapvető élelmiszernek csökkenni fog az áfája!


A valódi hírek csak az Ön segítségével tudnak terjedni. Ossza meg ezt a cikket és kövessen minket facebookon, vagy ismerősei továbbra is Habonytól fogják kapni az információkat


Tisztelettel köszönjük!
BalraMagyar
MEGOSZTÁS